Nemrég volt szerencsém életem egyik legjobb filmjéhez, a Defendorhoz. Sajnos eléggé lehúzták pár helyen, mivel vígjátéknak van feltüntetve. Hiába a pár poénos jelenet és a fricska a tipikus szuperhős filmeknek, a Defendor bizony nagyon más. Sokkal több benne a potenciál és sokkal mélyebb rétegekig nyúl le. Bár alacsony költségvetésű filmről van szó, ennek ellenére jóval többet ér, mint a sokmilliós, színészparádés társai.
Defendor a közembernél is „kevesebb” ember. Pszichológiai problémái gyorsan kitűnnek, mégis ő az, aki elvekkel és gerinccel rendelkezik egy rothadó világban, amihez akkor is tartja magát, amikor kigúnyolják, megverik, megalázzák. És így el is érkeztünk mai témánkhoz. (A filmből több dolgot nem lövök le, nézzétek meg.) Mindenkinek van valakije, valamije, amit szeretne megvédeni. Lassan, de biztosan esnek szét a dolgok kicsiny világunkban. Egyre nagyobb hullámok csapnak össze és lassan oldalt kell választani. Meg kell védenünk egymást azoktól, akik kizsákmányolnak minket és élősködnek rajtunk. Őket nem érdeklik családok vagy emberéletek. Sokan a bálványimádás és a rövid ideig tartó kábulatuk (mindegy mitől: drog, pia, luxuscikkek stb.) közben megfeledkeznek azokról, ami igazán fontos, amikért érdemes küzdeni és amiket érdemes megvédeni. Gyakran hallom és sajnos nem egyszer estem én is abba a hibába, hogy valamit már csak akkor értékeltem igazán, amikor már nem volt. Addig, míg bírtam vele, valahogy a megszokás és a szürke hétköznapok ingoványába süllyedt, de amikor elveszítettem, akkor jöttem rá igazán, hogy mekkora értékkel bírt. Nem védjük meg azt, amit valóban érdemes lenne. A barátok, az emlékek, a szeretteink, az elveink. Szép és jó dolog a pénz - egy szinten kell is –, de igazából nem más, mint tintával átitatott papír (vagy manapság még az se). Istenként kezelik a pénzt, de nem ad szeretetet, maximum hamis érzelmeket és hamis biztonságérzetet. Hazugságokat szül csak a túlzott figyelembe vétele. Amiket valóban érdemes lenne megvédeni, a szeretet, a bátorság, elvek. Szintén nagyon fontos megóvni a lángot, mely bennünk ég, ahogy a gyermeki igaz énünk is hasonlóan nagy jelentőséggel bír. Mennyire más volt még akkor minden! Többet láttunk és éreztünk, mint a felnőttek. Most mi is felnőttünk…és jóval kevesebbet látunk, mint a kicsik. Törekedjünk hát arra, hogy ezt is megvédjük. Sokan el akarják venni és buzdítanak, hogy „nőj már fel”. Általában azok, akik vakok lettek már a gyermeki világ szépségére. Jellemes embernek maradni nehéz, főleg mikor majdnem mindenki és minden az ellenkezőjére buzdít. Ha nem teszed, kiesel a körből. A nagy kérdés: ki az, aki feladja magát a körben maradásért és ki az, aki vállalja, hogy megvédi magát és akiket, amiket tud, még ha ez nem is feltétlenül könnyű? Ti melyik oldalra álltok, Fogaskerekek?
Kifejező ez a videó, bár kicsit morbid módon van animálva, mintha egy anatómiai atlasz lenne, de szép a vége, ahogy feloldódik a környezetben és megvilágosodik. Ilyenkor úgy elfog a vágy, és csak remélni merem, hogy egyszer megtapasztalhatom én is ezt az érzést. És nem csak én, hanem minden ember...
VálaszTörlésValószínűleg meg fogjuk:) Ha teszünk érte, akkor főképp:)
VálaszTörlésA bejegyzéssel újra eszembe juttattad személyes problémámat a szüleimmel...és azt hogy nehéz döntést kellett hoznom,de erkölcsileg felülemelkedtem az általam kialakított kis család védelmében és megőriztem elveimet,még ha kemény menet volt is.A mai napig visszaköszön az álmaimban e döntés súlya,de amikor elgyengülök,végre TUDATOSAN tudok dönteni,nem ahogy az érzéseim diktálják.És ez a kulcsa szerintem annak hogy elveinkhez hű,becsülettel bíró emberek legyünk:TUDATOSSÁG!Tudatosan élni meg a hétköznapokat is,tudatosan és nem érzelemből kijönni egy szituációból-még ha felkavaró is az.Az pedig végképp szomorú hogy a végén muszáj valamelyik oldalra állni...ez nem minket jellemez hanem a környezetet és az embereket akik között mozgunk.Úgy vélem hogy ha valaki arra kényszerít hogy állj valamelyik oldalra-az máris belemocskol a személyes szabadságodba.Amihez senkinek sincs joga.Lehet áskálódni,intrikálni...de a döntés a végén úgyis az ENYÉM.Ehhez kellenek az elvek és a jellem.
VálaszTörlésTeljesen igazad van, sok múlik a tudatosságon és nagyon észnél kell lenni. Főleg az elkövetkező időkben. Lesz mit megvédenünk.
VálaszTörlésEzzel egyetértek. Gondolom, Anatole sem így értette, hogy mindenképp oda kell állni valamelyik oldalra, ráadásul kényszerből... Hanem inkább úgy, amit te is írtál: hogy lehetőleg ne az ostoba, megvezethető, jellemtelen birkalelkű (elnézést a birkáktól) emberek példáját kövessük, hanem legyünk TUDATOSAK, bírjunk szilárd jellemmel és elvekkel. Hiszen csak így vagyunk képesek megvédeni magunkat és azt, ami nekünk fontos. Így állunk mindig a saját oldalunkra, szabadon, hűen magunkhoz és nem a környezet által megkreált káosz valamelyik pontjára.
VálaszTörlés