Üdv Fogaskerekek!
Találtam egy nagyon érdekes videót, amit szeretnék mindenképp megosztani veletek. A videó érdekessége abban rejlik, hogy bár elég régi, még mindig aktuális. Chaplin első hangosfilmjének egy részletéről van szó. A diktátor ominózus jelenete, a beszéd. Félreértés ne essék, nem ideológiákat hirdetek, nem a zsidók pártját fogom, mielőtt még valaki ezt látná bele...szimplán egy fantasztikus - és sajnos még ma is aktuális - beszéd. Ezek alapján érdemes mérlegelni, mennyit változtak a dolgok azóta. Remélem hasonlóan élvezni fogjátok. Ha ennek legalább a felét meghallaná mindenki. Ha ennek legalább a felén elgondolkodnának...
2011. december 28., szerda
2011. december 24., szombat
Pánov bácsi karácsonya - Lev Tolsztoj..a beígért mese
Boldog és kellemes karácsonyt, Fogaskerekek! Köszönöm a figyelmeteket. Boldogságot és békét!
Pánov bácsi karácsonya
Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester.
Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket.
Azonban azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sarkat rakatni hozták régi lábbelijüket. Így aztán Pánov bácsinak mindig volt elegendő pénze, hogy kenyeret vásároljon a péknél, kávét vegyen a szatócsnál, vagy beszerezze a káposztát kedvenc leveséhez.
Az öreg cipészmester boldog volt. Kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szeméből mindig vidám fény sugárzott. Szeretett énekelni, szívesen fütyörészett, és az utcán mindig jókedvűen köszöntötte ismerőseit.
Ezen a napon azonban másként alakultak a dolgok. Pánov bácsi szomorúan állt szobácskájának ablakánál. Elhunyt felesége jutott az eszébe, meg a fiai és lányai, akik rég elhagyták a családi fészket. Karácsony előestéje volt, családi ünnep, amikor együtt van a család, csak neki kell egyedül töltenie ezt az estét. Nézte a szomszédos, gyertyák és lámpák fényétől világos ablakokat, amelyek mögött néhol feldíszített karácsonyfákat is megpillantott. Az utcáról játszadozó gyermekek ricsaja, felszabadult kacagása hallatszott be szobájába, ajtaja repedésein keresztül pedig a karácsonyi sült hús orrcsiklandozó illata lopta be magát a kicsiny cipészműhelybe.
,,Istenem, Istenem" - mondta szomorúan, fejét csóválva Pánov bácsi.
,,Istenem, Istenem" - ismételgette, miközben szemében kialudt a vidám fény.
Aztán egy nagyot sóhajtott, meggyújtotta az olajlámpát, oda-sétált a magas polchoz, és leemelt róla egy régi, megsárgult könyvet.
Lesöpörte munkaasztaláról az ott maradt kis bőrdarabokat, kávét tett föl a tűzhelyre, majd kényelmesen helyet foglalva nagy fonott székében olvasáshoz kezdett. Mivel soha életében nem járt iskolába, csak nagyon-nagyon lassan tudott olvasni. Ujjával gondosan kísérte a sorokat, s minden egyes szótagot hangosan mondott ki.
A történet karácsonyról szólt. Arról, hogy egy Jézus nevű kisfiú nem meleg szobában született, hanem istállóban, mivel szülei nem kaptak szállást a vendégfogadóban.
,,Lám, lám" - dünnyögte Pánov bácsi a bajszát pödörgetve. ,,Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. Betakartam volna a kisgyermeket fércpaplanommal, és eljátszadoztam volna vele."
Pánov bácsi fölkelt székéből, és megpiszkálta a tüzet. Odakint sűrűbbé vált a köd, a szobára is vastagabb sötétség borult, így hát felerősítette egy kicsit a lámpáját. Töltött magának egy bögre kávét, majd visszatért a könyvhöz.
Most a három gazdag emberről olvasott, akik sivatagokon keresztül utazva vitték ajándékaikat - aranyat és illatos fűszereket - a kisded Jézusnak.
,,Édes Istenem... - tört fel belőle a szó -, de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki!" Aztán hirtelen elmosolyodott, szemében ismét ott bújkált a vidám fény, fölkelt az asztaltól, odalépett a magas polchoz, és leemelt róla egy spárgával át-kötözött, poros dobozt. Felnyitotta s kivett belőle egy pár apró cipőt. Ez a két kis cipő volt élete legjobb munkája.
,,Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba" - mondta határozottan, majd visszahelyezte őket a polcra, ő maga pedig ismét helyet foglalt fonott székében, és sóhajtva hajolt könyve fölé.
Talán azért, mert a szoba kellemes melege elbágyasztotta, vagy talán, mert későre járt már, Pánov bácsi csontos ujja lecsúszott a könyv lapjáról, és kis, kerek szemüvege az orrára ereszkedett. Álomtündér szállt a szemére.
Odakint egyre sűrűbb köd ülte meg a tájat. Homályba vesző ár-nyak haladtak el az ablak előtt. De az öreg cipész nem látta őket. Halkan hortyogva aludt székében.
Egyszerre csak egy hang hallatszott a szobában: ,,Pánov bácsi!" Az öregember felpattant székéből. Szürke bajsza remegett, amikor megkérdezte: ,,Ki az? Ki van itt?" Senkit sem látott, mégis úgy érezte, rajta kívül még valaki van a szobában.
,,Pánov bácsi" - szólt ismét a hang. ,,Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem. Holnap erre fogok járni. Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem!"
Ismét csend telepedett a szobára. Pánov bácsi a szemét dörzsölgette, de nem látott senkit. A faszén lassan égett a tűzhelyben, az olajlámpa már alig pislákolt. Kintről harangszó hallatszott: megérkezett a karácsony.
,,Ez csak Ő lehetett" - dünnyögte bajsza alatt az öreg cipészmester. ,,Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is... Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Hisz nem maradt mindörökre kisded. Férfi lett belőle, király. Azt mondják, Isten volt."
Az öregember lehajtotta fejét, s elmélázott: ,,Nagyon jól kell megfigyelnem az utcát, nehogy észre-vétlenül elmenjen mellettem!".
Pánov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán. Fonott székében ült, szemben az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal.
Lassan megjelentek az első nap-sugarak a domb felett, és bevilágították a hosszú, kanyargós, macska-köves utcát. Járókelő azonban még nem jelent meg a házak között.
,,Készítek magamnak egy csésze finom kávét karácsonyi reggelimhez" - gondolta jókedvűen Pánov bácsi. Befűtött a tűzhelybe, föltette a jókora adag kávét, de fél szemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a várva várt látogatója észrevétlenül továbbmenjen.
Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén. Pánov bácsi dobogó szívvel a jégvirágos ablaküveghez szorította orrát. Talán éppen Jézus érkezik, gondolta magában izgatottan. Aztán kiábrándulva visszalépett az ablaktól. Nem Jézus volt az, csak a minden héten errefelé járó öreg utcaseprő haladt háztól házig talicskájával és seprűjével.
Pánov bácsi rosszkedvűen bámult ki az utcára. Aztán elfordult az ablaktól. Fontosabb dolgom van nekem, gondolta magában, semhogy egy öreg utcaseprőt figyeljek. Fontos vendégre várok: Istenre, a királyok királyára, Jézusra. Csak akkor fordult vissza, amikor már úgy vélte, az utca-seprő elhaladt a ház előtt. De az öregember még mindig ott volt az utca szemközti oldalán. Talicskája mellett átfagyott kezét dörzsölgetve fázósan toporgott a hidegben. Pánov bácsi hirtelen megsajnálta: a szerencsétlen ember szemmel láthatóan nagyon fázott, és ráadásul éppen karácsony napján kellett dolgoznia.
Kikopogott neki az ablakon, de mivel az utcaseprő nem reagált, kinyitotta hát az ajtót, és onnan szólította:
,,Hé! Barátom!" Az utcaseprő félve emelte fel tekintetét - az emberek gyakran durván bántak vele munkája miatt -, ám megnyugodott, amikor észrevette Pánov bácsi arcán a széles mosolyt.
,,Gyere, térj be hozzám egy csésze kávéra!" - invitálta barátságosan a cipészmester. ,,Úgy látom, csontig átjárt a hideg."
Az utcaseprő otthagyta talicskáját, és belépett az öreg műhelyébe. ,,Köszönöm" - mondta. ,,Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves."
Pánov bácsi megkeverte a tűz-helyen levő edényben a kávét.
,,Ez a legkevesebb, amit tehetek" - mondta anélkül, hogy megfordult volna. ,,Utóvégre karácsony van."
Az utcaseprő szipákolva válaszolta: ,,Ez minden, amit én a karácsonytól kaptam." Átvette Pánov bácsitól a csésze kávét, majd odacsoszogott a tűzhelyhez, hogy egy kicsit felmelegedjen. Nyirkos ruhájából fanyar illatot terjesztő pára szállt fel.
Pánov bácsi visszasétált az ablakhoz, és az utcát bámulta.
,,Vendéget vársz?" - kérdezte az utcaseprő komoran. ,,Úgy értem, rendeset, nem olyant, mint én vagyok."
Pánov bácsi lehajtotta fejét: ,,Hát... Hogy is mondjam? Hallottál Jézusról?" - kérdezte.
,,Jézus ugyanaz, mint Isten. Nem?"
,,Nos, Őt várom ma" - mondta Pánov bácsi.
Az utcaseprő meglepődve pillantott fel, aztán lassan beletörölte orrát kabátja ujjába.
Pánov bácsi ekkor elmondta neki az egész történetet.
,,Ezért lesem állandóan az utcát" - fejezte be. ,,Várom, mikor érkezik meg." Az utcaseprő a tűzhely szélére helyezte kávés-csészéjét. ,,Hát akkor, sok szerencsét" - mondta, és már indult is az ajtó felé. ,,Egyébként... köszönöm a kávét" - fordult vissza, miközben arcán első ízben jelent meg mosoly. Odakint fogta a talicskáját, és tovább indulva folytatta munkáját.
Pánov bácsi addig nézett utána műhelye ajtajából, amíg alakját elnyelte a messzeség.
A téli napsütés szokatlanul erős volt, fényessé varázsolta az utcát, s még egy kis meleget is adott, amely felolvasztotta a jeget az ablakokon és az utca kövein.
Megjelentek az első járókelők. Néhány részeg az éjszakai mulatozás után támolyogva kereste az utat otthona felé, ünneplő ruhába öltözött családok indultak rokonaik meglátogatására. Sokan udvarias főhajtással köszöntek Pánov bácsinak, aki cipészműhelye ajtajában állt.
,,Boldog karácsonyt, Pánov bácsi!" - mondták neki. Az öreg nyájasan viszonozta a köszöntést, azonban senkit sem állított meg. Hisz mindannyiukat ismerte. Akire ő várt, az nem falubelije.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas. Karjaiban kisgyermeket tartott.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas, karjaiban kisgyermeket tartott.
Már-már elhaladt a cipészmű-hely előtt, amikor Pánov bácsi megszólította:
,,Jó napot, fiatalasszony! Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!" Az asszony ijedten rezzent össze a hangra, s indult is volna tovább, csakhogy a jóindulatú fény Pánov bácsi szemében bizalmat ébresztett benne az öreg iránt.
,,Köszönöm, nagyon kedves magától" - mondta a fiatalasszonyka, miközben belépett a cipészműhelybe.
Pánov bácsi azonban csak vállat vont. ,,Semmiség" - felelte. ,,Úgy látom, alaposan átfáztatok. Messzire mentek?"
,,A szomszédos faluba" - válaszolt nyíltan a fiatalasszony. ,,Négy mérföldet kell még gyalogolnunk. Ott lakik a rokonom, akit meg szeretnék kérni, hogy fogadjon be bennünket. Ahol eddig laktam, nem maradhatok, mert nem tudom fizetni a lakbért. Ugyanis férjem elhagyott."
Pánov bácsi közelebb lépett hozzá. ,,Van kenyerem, főzök levest, és megebédelünk, jó?" Ám a fiatalasszony büszkén megrázta a fejét.
,,Rendben van, de ennek a kicsinek azért adunk egy kis meleg tejet" - mondta az öreg, és azzal máris kivette a kisgyermeket édes-anyja kezéből. ,,Ne aggódj, nekem is voltak gyermekeim!" - tette hozzá csillogó tekintettel. Melegített egy fazék tejet, majd megetette a kisdedet, aki egész idő alatt vidáman gőgicsélt, és jókedvűen rugdalózott az öregember ölében.
,,Ni csak!" - kiáltott fel Pánov bácsi. ,,Hát nincs neki cipője!"
,,Nem volt miből venni neki" - tört fel a keserűség a fiatalasszonyból.
És Pánov bácsi agyát erősen ostromolni kezdte egy gondolat. Megpróbált nem figyelni rá, de a gondolat csak nem hagyta békén. Végül is felállt, s megint levette a polcról azt a dobozt, amelyben élete legszebb művét - a két kis gyermekcipőt - tartotta. Felpróbálta őket a kisded lábacskájára, és azok furcsa módon tökéletesen megfeleltek neki.
,,Hát akkor, használja őket egészséggel!" - mondta gyengéden. A fiatalasszony nem tudta elrejteni örömét. ,,Hogyan hálálhatnám meg jóságát?" - kérdezte örömtől reszkető hangon.
Pánov bácsi azonban nem is figyelt rá. Megint az ablaknál állt, s az utcát nézte árgus szemmel. Remélem, gondolta, nem haladt el Jézus, miközben én a gyermeket etettem.
,,Történt valami?" - kérdezte a fiatalasszony.
,,Hallottál Jézusról, aki karácsonykor született?" - fordult vissza hozzá az öreg cipészmester.
A fiatalasszony bólintott.
,,Őt várom" - mondta Pánov bácsi. ,,Megígérte, hogy ma meg fog látogatni."
És elmesélte neki álmát, ha egyáltalán álom volt az, ami az éjjel történt vele.
A fiatalasszony figyelmesen végighallgatta. Aztán, bár tekintetéből látszott, nem veszi komolyan az egészet, kedvesen megérintette az öreg kezét, és így szólt hozzá: ,,Remélem, az álom valóra fog válni! Megérdemli, hogy valóra váljon, már csak azért is, amiért ilyen jó volt hozzám és gyermekemhez."
És ezzel ő is folytatta útját.
Pánov bácsi becsukta utánuk az ajtót, nagy tál káposztalevest főzött magának ebédre, majd visszatért az ablakhoz.
Múltak az órák, az emberek jöttek-mentek az utcán. Pánov bácsi figyelmesen fürkészte az arcokat, ám Jézus nem volt közöttük.
Lassan szorongás vett erőt rajta. Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak ő nem ismerte fel! Lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt, amikor ő egy pillanatra elfordította tekintetét, vagy fölkelt megpiszkálni a tüzet! Nem volt türelme a fonott székében ülni, fölkelt, megint kiállt az ajtó elé.
Különféle emberek jártak az utcán: gyermekek és öregek, koldusok és nagymamák, jókedvű és komor arcú emberek. Egyesekre Pánov bácsi rámosolygott, másoknak biccentett, a koldusoknak pénzt vagy kenyérszeletet adott.
De Jézus csak nem érkezett meg.
Amikor beesteledett, Pánov bácsi elveszítette minden reményét. Sűrű decemberi köd ereszkedett alá, a járókelők ritkulni kezdtek, és felismerhetetlen, homályos árnyakká váltak.
Az öreg cipészmester szomorúan gyújtotta meg lámpáját, rakott a tűzre, és készített magának vacsorát.
Utána elővette könyvét, beletelepedett nagy fonott székébe, de szíve túlságosan bánatos volt, szeme túl fáradt ahhoz, hogy olvasni tudjon.
,,Csak álom volt az egész" - motyogta bánatosan. ,,Pedig nagyon akartam hinni benne. Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!"
Szemüvege mögött két nagy könnycsepp homályosította el tekintetét.
Egyszerre, mintha megváltozott volna a szoba. Könnyein át Pánov bácsi menetelő ember-áradatot vélt felfedezni kicsiny műhelyében.
Ott voltak: az utcaseprő, a fiatalasszony a gyermekével és mind a többiek, akiket aznap látott, mindenki, akit aznap köszöntött.
S ahogy elhaladtak mellette, ezt suttogták neki: ,,Hát nem láttál engem? Tényleg nem láttál engem, Pánov bácsi?"
,,Kik vagytok?" - kiáltott az öreg cipészmester. ,,Mondjátok meg, kik vagytok!"
Egyszerre ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amelyet előző éjszaka is hallott, de hogy merről jött, azt Pánov bácsi most sem tudta megfejteni.
,,Éhes voltam, és adtál ennem. Szomjas voltam, és adtál innom. Nem volt ruhám, és felruháztál. Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél."
És megint csend telepedett Pánov bácsi szobácskájára.
Szemében a könnycseppek felszáradtak. Tiszta tekintettel szétnézett, ám senkit sem látott.
,,Lám, lám" - szólt akkor csendesen, hosszú, szürke bajszát pödörgetve. ,,Szóval mégis itt volt."
Elgondolkodva csóválgatta a fejét, majd elmosolyodott, és kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szemében ismét felvillant a megszokott, vidám fény.
Pánov bácsi karácsonya
Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester.
Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket.
Azonban azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sarkat rakatni hozták régi lábbelijüket. Így aztán Pánov bácsinak mindig volt elegendő pénze, hogy kenyeret vásároljon a péknél, kávét vegyen a szatócsnál, vagy beszerezze a káposztát kedvenc leveséhez.
Az öreg cipészmester boldog volt. Kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szeméből mindig vidám fény sugárzott. Szeretett énekelni, szívesen fütyörészett, és az utcán mindig jókedvűen köszöntötte ismerőseit.
Ezen a napon azonban másként alakultak a dolgok. Pánov bácsi szomorúan állt szobácskájának ablakánál. Elhunyt felesége jutott az eszébe, meg a fiai és lányai, akik rég elhagyták a családi fészket. Karácsony előestéje volt, családi ünnep, amikor együtt van a család, csak neki kell egyedül töltenie ezt az estét. Nézte a szomszédos, gyertyák és lámpák fényétől világos ablakokat, amelyek mögött néhol feldíszített karácsonyfákat is megpillantott. Az utcáról játszadozó gyermekek ricsaja, felszabadult kacagása hallatszott be szobájába, ajtaja repedésein keresztül pedig a karácsonyi sült hús orrcsiklandozó illata lopta be magát a kicsiny cipészműhelybe.
,,Istenem, Istenem" - mondta szomorúan, fejét csóválva Pánov bácsi.
,,Istenem, Istenem" - ismételgette, miközben szemében kialudt a vidám fény.
Aztán egy nagyot sóhajtott, meggyújtotta az olajlámpát, oda-sétált a magas polchoz, és leemelt róla egy régi, megsárgult könyvet.
Lesöpörte munkaasztaláról az ott maradt kis bőrdarabokat, kávét tett föl a tűzhelyre, majd kényelmesen helyet foglalva nagy fonott székében olvasáshoz kezdett. Mivel soha életében nem járt iskolába, csak nagyon-nagyon lassan tudott olvasni. Ujjával gondosan kísérte a sorokat, s minden egyes szótagot hangosan mondott ki.
A történet karácsonyról szólt. Arról, hogy egy Jézus nevű kisfiú nem meleg szobában született, hanem istállóban, mivel szülei nem kaptak szállást a vendégfogadóban.
,,Lám, lám" - dünnyögte Pánov bácsi a bajszát pödörgetve. ,,Ha ide jöttek volna, nálam megalhattak volna. Betakartam volna a kisgyermeket fércpaplanommal, és eljátszadoztam volna vele."
Pánov bácsi fölkelt székéből, és megpiszkálta a tüzet. Odakint sűrűbbé vált a köd, a szobára is vastagabb sötétség borult, így hát felerősítette egy kicsit a lámpáját. Töltött magának egy bögre kávét, majd visszatért a könyvhöz.
Most a három gazdag emberről olvasott, akik sivatagokon keresztül utazva vitték ajándékaikat - aranyat és illatos fűszereket - a kisded Jézusnak.
,,Édes Istenem... - tört fel belőle a szó -, de hisz ha eljönne hozzám Jézus, nem tudnék mit adni neki!" Aztán hirtelen elmosolyodott, szemében ismét ott bújkált a vidám fény, fölkelt az asztaltól, odalépett a magas polchoz, és leemelt róla egy spárgával át-kötözött, poros dobozt. Felnyitotta s kivett belőle egy pár apró cipőt. Ez a két kis cipő volt élete legjobb munkája.
,,Ezeket adnám neki, ha eljönne hozzám látogatóba" - mondta határozottan, majd visszahelyezte őket a polcra, ő maga pedig ismét helyet foglalt fonott székében, és sóhajtva hajolt könyve fölé.
Talán azért, mert a szoba kellemes melege elbágyasztotta, vagy talán, mert későre járt már, Pánov bácsi csontos ujja lecsúszott a könyv lapjáról, és kis, kerek szemüvege az orrára ereszkedett. Álomtündér szállt a szemére.
Odakint egyre sűrűbb köd ülte meg a tájat. Homályba vesző ár-nyak haladtak el az ablak előtt. De az öreg cipész nem látta őket. Halkan hortyogva aludt székében.
Egyszerre csak egy hang hallatszott a szobában: ,,Pánov bácsi!" Az öregember felpattant székéből. Szürke bajsza remegett, amikor megkérdezte: ,,Ki az? Ki van itt?" Senkit sem látott, mégis úgy érezte, rajta kívül még valaki van a szobában.
,,Pánov bácsi" - szólt ismét a hang. ,,Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem. Holnap erre fogok járni. Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem!"
Ismét csend telepedett a szobára. Pánov bácsi a szemét dörzsölgette, de nem látott senkit. A faszén lassan égett a tűzhelyben, az olajlámpa már alig pislákolt. Kintről harangszó hallatszott: megérkezett a karácsony.
,,Ez csak Ő lehetett" - dünnyögte bajsza alatt az öreg cipészmester. ,,Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is... Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Hisz nem maradt mindörökre kisded. Férfi lett belőle, király. Azt mondják, Isten volt."
Az öregember lehajtotta fejét, s elmélázott: ,,Nagyon jól kell megfigyelnem az utcát, nehogy észre-vétlenül elmenjen mellettem!".
Pánov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán. Fonott székében ült, szemben az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal.
Lassan megjelentek az első nap-sugarak a domb felett, és bevilágították a hosszú, kanyargós, macska-köves utcát. Járókelő azonban még nem jelent meg a házak között.
,,Készítek magamnak egy csésze finom kávét karácsonyi reggelimhez" - gondolta jókedvűen Pánov bácsi. Befűtött a tűzhelybe, föltette a jókora adag kávét, de fél szemmel állandóan az ablakot figyelte, nehogy a várva várt látogatója észrevétlenül továbbmenjen.
Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén. Pánov bácsi dobogó szívvel a jégvirágos ablaküveghez szorította orrát. Talán éppen Jézus érkezik, gondolta magában izgatottan. Aztán kiábrándulva visszalépett az ablaktól. Nem Jézus volt az, csak a minden héten errefelé járó öreg utcaseprő haladt háztól házig talicskájával és seprűjével.
Pánov bácsi rosszkedvűen bámult ki az utcára. Aztán elfordult az ablaktól. Fontosabb dolgom van nekem, gondolta magában, semhogy egy öreg utcaseprőt figyeljek. Fontos vendégre várok: Istenre, a királyok királyára, Jézusra. Csak akkor fordult vissza, amikor már úgy vélte, az utca-seprő elhaladt a ház előtt. De az öregember még mindig ott volt az utca szemközti oldalán. Talicskája mellett átfagyott kezét dörzsölgetve fázósan toporgott a hidegben. Pánov bácsi hirtelen megsajnálta: a szerencsétlen ember szemmel láthatóan nagyon fázott, és ráadásul éppen karácsony napján kellett dolgoznia.
Kikopogott neki az ablakon, de mivel az utcaseprő nem reagált, kinyitotta hát az ajtót, és onnan szólította:
,,Hé! Barátom!" Az utcaseprő félve emelte fel tekintetét - az emberek gyakran durván bántak vele munkája miatt -, ám megnyugodott, amikor észrevette Pánov bácsi arcán a széles mosolyt.
,,Gyere, térj be hozzám egy csésze kávéra!" - invitálta barátságosan a cipészmester. ,,Úgy látom, csontig átjárt a hideg."
Az utcaseprő otthagyta talicskáját, és belépett az öreg műhelyébe. ,,Köszönöm" - mondta. ,,Nagyon kedves tőled. Igazán nagyon kedves."
Pánov bácsi megkeverte a tűz-helyen levő edényben a kávét.
,,Ez a legkevesebb, amit tehetek" - mondta anélkül, hogy megfordult volna. ,,Utóvégre karácsony van."
Az utcaseprő szipákolva válaszolta: ,,Ez minden, amit én a karácsonytól kaptam." Átvette Pánov bácsitól a csésze kávét, majd odacsoszogott a tűzhelyhez, hogy egy kicsit felmelegedjen. Nyirkos ruhájából fanyar illatot terjesztő pára szállt fel.
Pánov bácsi visszasétált az ablakhoz, és az utcát bámulta.
,,Vendéget vársz?" - kérdezte az utcaseprő komoran. ,,Úgy értem, rendeset, nem olyant, mint én vagyok."
Pánov bácsi lehajtotta fejét: ,,Hát... Hogy is mondjam? Hallottál Jézusról?" - kérdezte.
,,Jézus ugyanaz, mint Isten. Nem?"
,,Nos, Őt várom ma" - mondta Pánov bácsi.
Az utcaseprő meglepődve pillantott fel, aztán lassan beletörölte orrát kabátja ujjába.
Pánov bácsi ekkor elmondta neki az egész történetet.
,,Ezért lesem állandóan az utcát" - fejezte be. ,,Várom, mikor érkezik meg." Az utcaseprő a tűzhely szélére helyezte kávés-csészéjét. ,,Hát akkor, sok szerencsét" - mondta, és már indult is az ajtó felé. ,,Egyébként... köszönöm a kávét" - fordult vissza, miközben arcán első ízben jelent meg mosoly. Odakint fogta a talicskáját, és tovább indulva folytatta munkáját.
Pánov bácsi addig nézett utána műhelye ajtajából, amíg alakját elnyelte a messzeség.
A téli napsütés szokatlanul erős volt, fényessé varázsolta az utcát, s még egy kis meleget is adott, amely felolvasztotta a jeget az ablakokon és az utca kövein.
Megjelentek az első járókelők. Néhány részeg az éjszakai mulatozás után támolyogva kereste az utat otthona felé, ünneplő ruhába öltözött családok indultak rokonaik meglátogatására. Sokan udvarias főhajtással köszöntek Pánov bácsinak, aki cipészműhelye ajtajában állt.
,,Boldog karácsonyt, Pánov bácsi!" - mondták neki. Az öreg nyájasan viszonozta a köszöntést, azonban senkit sem állított meg. Hisz mindannyiukat ismerte. Akire ő várt, az nem falubelije.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas. Karjaiban kisgyermeket tartott.
Éppen vissza akart térni szobácskájába, amikor valaki fölkeltette a figyelmét. Egy fiatalasszony botorkált a házak tövében. Sovány volt, arca fáradt, ruhája kopottas, karjaiban kisgyermeket tartott.
Már-már elhaladt a cipészmű-hely előtt, amikor Pánov bácsi megszólította:
,,Jó napot, fiatalasszony! Gyertek be, melegedjetek fel egy kicsit nálam!" Az asszony ijedten rezzent össze a hangra, s indult is volna tovább, csakhogy a jóindulatú fény Pánov bácsi szemében bizalmat ébresztett benne az öreg iránt.
,,Köszönöm, nagyon kedves magától" - mondta a fiatalasszonyka, miközben belépett a cipészműhelybe.
Pánov bácsi azonban csak vállat vont. ,,Semmiség" - felelte. ,,Úgy látom, alaposan átfáztatok. Messzire mentek?"
,,A szomszédos faluba" - válaszolt nyíltan a fiatalasszony. ,,Négy mérföldet kell még gyalogolnunk. Ott lakik a rokonom, akit meg szeretnék kérni, hogy fogadjon be bennünket. Ahol eddig laktam, nem maradhatok, mert nem tudom fizetni a lakbért. Ugyanis férjem elhagyott."
Pánov bácsi közelebb lépett hozzá. ,,Van kenyerem, főzök levest, és megebédelünk, jó?" Ám a fiatalasszony büszkén megrázta a fejét.
,,Rendben van, de ennek a kicsinek azért adunk egy kis meleg tejet" - mondta az öreg, és azzal máris kivette a kisgyermeket édes-anyja kezéből. ,,Ne aggódj, nekem is voltak gyermekeim!" - tette hozzá csillogó tekintettel. Melegített egy fazék tejet, majd megetette a kisdedet, aki egész idő alatt vidáman gőgicsélt, és jókedvűen rugdalózott az öregember ölében.
,,Ni csak!" - kiáltott fel Pánov bácsi. ,,Hát nincs neki cipője!"
,,Nem volt miből venni neki" - tört fel a keserűség a fiatalasszonyból.
És Pánov bácsi agyát erősen ostromolni kezdte egy gondolat. Megpróbált nem figyelni rá, de a gondolat csak nem hagyta békén. Végül is felállt, s megint levette a polcról azt a dobozt, amelyben élete legszebb művét - a két kis gyermekcipőt - tartotta. Felpróbálta őket a kisded lábacskájára, és azok furcsa módon tökéletesen megfeleltek neki.
,,Hát akkor, használja őket egészséggel!" - mondta gyengéden. A fiatalasszony nem tudta elrejteni örömét. ,,Hogyan hálálhatnám meg jóságát?" - kérdezte örömtől reszkető hangon.
Pánov bácsi azonban nem is figyelt rá. Megint az ablaknál állt, s az utcát nézte árgus szemmel. Remélem, gondolta, nem haladt el Jézus, miközben én a gyermeket etettem.
,,Történt valami?" - kérdezte a fiatalasszony.
,,Hallottál Jézusról, aki karácsonykor született?" - fordult vissza hozzá az öreg cipészmester.
A fiatalasszony bólintott.
,,Őt várom" - mondta Pánov bácsi. ,,Megígérte, hogy ma meg fog látogatni."
És elmesélte neki álmát, ha egyáltalán álom volt az, ami az éjjel történt vele.
A fiatalasszony figyelmesen végighallgatta. Aztán, bár tekintetéből látszott, nem veszi komolyan az egészet, kedvesen megérintette az öreg kezét, és így szólt hozzá: ,,Remélem, az álom valóra fog válni! Megérdemli, hogy valóra váljon, már csak azért is, amiért ilyen jó volt hozzám és gyermekemhez."
És ezzel ő is folytatta útját.
Pánov bácsi becsukta utánuk az ajtót, nagy tál káposztalevest főzött magának ebédre, majd visszatért az ablakhoz.
Múltak az órák, az emberek jöttek-mentek az utcán. Pánov bácsi figyelmesen fürkészte az arcokat, ám Jézus nem volt közöttük.
Lassan szorongás vett erőt rajta. Lehet, hogy Jézus már elhaladt erre, csak ő nem ismerte fel! Lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt, amikor ő egy pillanatra elfordította tekintetét, vagy fölkelt megpiszkálni a tüzet! Nem volt türelme a fonott székében ülni, fölkelt, megint kiállt az ajtó elé.
Különféle emberek jártak az utcán: gyermekek és öregek, koldusok és nagymamák, jókedvű és komor arcú emberek. Egyesekre Pánov bácsi rámosolygott, másoknak biccentett, a koldusoknak pénzt vagy kenyérszeletet adott.
De Jézus csak nem érkezett meg.
Amikor beesteledett, Pánov bácsi elveszítette minden reményét. Sűrű decemberi köd ereszkedett alá, a járókelők ritkulni kezdtek, és felismerhetetlen, homályos árnyakká váltak.
Az öreg cipészmester szomorúan gyújtotta meg lámpáját, rakott a tűzre, és készített magának vacsorát.
Utána elővette könyvét, beletelepedett nagy fonott székébe, de szíve túlságosan bánatos volt, szeme túl fáradt ahhoz, hogy olvasni tudjon.
,,Csak álom volt az egész" - motyogta bánatosan. ,,Pedig nagyon akartam hinni benne. Nagyon szerettem volna, hogy meglátogasson engem!"
Szemüvege mögött két nagy könnycsepp homályosította el tekintetét.
Egyszerre, mintha megváltozott volna a szoba. Könnyein át Pánov bácsi menetelő ember-áradatot vélt felfedezni kicsiny műhelyében.
Ott voltak: az utcaseprő, a fiatalasszony a gyermekével és mind a többiek, akiket aznap látott, mindenki, akit aznap köszöntött.
S ahogy elhaladtak mellette, ezt suttogták neki: ,,Hát nem láttál engem? Tényleg nem láttál engem, Pánov bácsi?"
,,Kik vagytok?" - kiáltott az öreg cipészmester. ,,Mondjátok meg, kik vagytok!"
Egyszerre ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amelyet előző éjszaka is hallott, de hogy merről jött, azt Pánov bácsi most sem tudta megfejteni.
,,Éhes voltam, és adtál ennem. Szomjas voltam, és adtál innom. Nem volt ruhám, és felruháztál. Amikor ma segítettél az embereken, nemcsak rajtuk segítettél, velem is jót tettél."
És megint csend telepedett Pánov bácsi szobácskájára.
Szemében a könnycseppek felszáradtak. Tiszta tekintettel szétnézett, ám senkit sem látott.
,,Lám, lám" - szólt akkor csendesen, hosszú, szürke bajszát pödörgetve. ,,Szóval mégis itt volt."
Elgondolkodva csóválgatta a fejét, majd elmosolyodott, és kicsiny, kerek szemüvege mögött megbújt szemében ismét felvillant a megszokott, vidám fény.
2011. december 15., csütörtök
Meseeee, mert az jó!
Üdv minden Fogaskeréknek!
Először is bocsánattal tartozom a hosszú kimaradás végett (egyetem, beadandók, mindfuck-ok sorozata) másrészt a kis füllentésem...vagyis pontatlanságom miatt. Nem mese következik, hanem egy tanulságos kis történet. (A későbbiek folyamán egy mesével is megörvendeztetlek benneteket).
Farkas az emberben
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta:
" Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A félelem, a düh, a irigység, a féltékenység, a sajnálat, a szánalom, a kapzsiság, az erőszak, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az Szeretet, az öröm, a béke, a remény, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia, a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit." '
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
" És melyik farkas győz?"
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
"Az, amelyiket eteted!"
Ezek után azt hiszem nem kell semmit mondanom...írnom.
Szép estét, fogaskerekek.
Először is bocsánattal tartozom a hosszú kimaradás végett (egyetem, beadandók, mindfuck-ok sorozata) másrészt a kis füllentésem...vagyis pontatlanságom miatt. Nem mese következik, hanem egy tanulságos kis történet. (A későbbiek folyamán egy mesével is megörvendeztetlek benneteket).
Farkas az emberben
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta:
" Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A félelem, a düh, a irigység, a féltékenység, a sajnálat, a szánalom, a kapzsiság, az erőszak, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az Szeretet, az öröm, a béke, a remény, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia, a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit." '
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
" És melyik farkas győz?"
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
"Az, amelyiket eteted!"
Ezek után azt hiszem nem kell semmit mondanom...írnom.
Szép estét, fogaskerekek.
2011. november 5., szombat
Ne feledd, ne feledd...
Ne feledd, ne feledd az összeesküvést és November 5. napját. Okod nincs feledni, emléket temetni, őrizd az emléket tovább.
November 5. napja van. 1605-ben Guy Fawkes ezen a napon akarta romba dönteni az angol parlamentet és vele együtt a Lordok Házát. Az elnyomást szerette volna megszüntetni és levenni az igát a népe válláról. Sokan ismerhetik a történetet és még jobban V történetét a V, mint Vérbosszú című kultikus film kapcsán. A jellegzetes maszk összeforrt az elnyomó 1% elleni forradalommal. Emlékezzünk hát ma erre és mi se adjuk fel a küzdelmet az igazságért, a szeretteinkért és egymásért.
Ennek a dalnak a szövege pedig tökéletes útmutatást ad és inspirál:
A dalszöveg:
Spoken: (the human animal is a beautiful and terrible creature, capable of limitless compassion and unfathomable cruelty)
When life is left behind this isolation
Cruelty and hatred have become
The cause of those whose eyes are full of wanting
The truth will still abandon none
So you must carry this light into the darkness
You shall be a star unto the night
You will find hope alive among the hopeless
That is your purpose to this life
The lips draw words and hands find actions
Still there is more within one heart
Into the silence will you answer
Before the chaos will you come
Do not injustice to another
Defend the weak and innocent
Let truth and honor always guide you
Let courage find the light within
Stand up when no one else is willing
Act not in hatred or in spite
Be to this world as a perfect knight
Even if it means your life
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to live)
What i cannot dream
You cannot map the ways of divinity
This much is known only unto god
And through these doubts and through your confusion
Know that you are chosen to this fight
Look to find a soul filled with compassion
Look to see a living source of light
Do not injustice to another
Defend the weak and innocent
Let truth and honor always guide you
Let courage find the light within
Stand up when no one else is willing
Act not in hatred or in spite
Be to this world as a perfect knight
Even if it means your life
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to be)
What i can't believe
Spoken: (the human animal is a beautiful and terrible creature, capable of limitless compassion and unfathomable cruelty. if you wish to find that which becomes the dividing line between mankind and other biological classifications, it rests not in brain size, dominance, or even emotional capability, but lies in the unique capacity for human beings to reflect on their actions and show regret, what is most certainly the ability to empathize, that gives them their position. all animals understand love and affection, but only man shows the propensity to place himself into the shoes of another lifeform. losing this capability, among individuals of this species, reduces them below their much heralded position, and readies the climate for the likely fall of man, the fall from grace)
Do not injustice to another
Defend the weak and innocent
Let truth and honor always guide you
Let courage find the light within
Stand up when no one else is willing
Act not in hatred or in spite
Be to this world as a perfect knight
Even if it means your life
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to find)
What i cannot see
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to be)
What's inside of me.
November 5. napja van. 1605-ben Guy Fawkes ezen a napon akarta romba dönteni az angol parlamentet és vele együtt a Lordok Házát. Az elnyomást szerette volna megszüntetni és levenni az igát a népe válláról. Sokan ismerhetik a történetet és még jobban V történetét a V, mint Vérbosszú című kultikus film kapcsán. A jellegzetes maszk összeforrt az elnyomó 1% elleni forradalommal. Emlékezzünk hát ma erre és mi se adjuk fel a küzdelmet az igazságért, a szeretteinkért és egymásért.
Ennek a dalnak a szövege pedig tökéletes útmutatást ad és inspirál:
A dalszöveg:
Spoken: (the human animal is a beautiful and terrible creature, capable of limitless compassion and unfathomable cruelty)
When life is left behind this isolation
Cruelty and hatred have become
The cause of those whose eyes are full of wanting
The truth will still abandon none
So you must carry this light into the darkness
You shall be a star unto the night
You will find hope alive among the hopeless
That is your purpose to this life
The lips draw words and hands find actions
Still there is more within one heart
Into the silence will you answer
Before the chaos will you come
Do not injustice to another
Defend the weak and innocent
Let truth and honor always guide you
Let courage find the light within
Stand up when no one else is willing
Act not in hatred or in spite
Be to this world as a perfect knight
Even if it means your life
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to live)
What i cannot dream
You cannot map the ways of divinity
This much is known only unto god
And through these doubts and through your confusion
Know that you are chosen to this fight
Look to find a soul filled with compassion
Look to see a living source of light
Do not injustice to another
Defend the weak and innocent
Let truth and honor always guide you
Let courage find the light within
Stand up when no one else is willing
Act not in hatred or in spite
Be to this world as a perfect knight
Even if it means your life
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to be)
What i can't believe
Spoken: (the human animal is a beautiful and terrible creature, capable of limitless compassion and unfathomable cruelty. if you wish to find that which becomes the dividing line between mankind and other biological classifications, it rests not in brain size, dominance, or even emotional capability, but lies in the unique capacity for human beings to reflect on their actions and show regret, what is most certainly the ability to empathize, that gives them their position. all animals understand love and affection, but only man shows the propensity to place himself into the shoes of another lifeform. losing this capability, among individuals of this species, reduces them below their much heralded position, and readies the climate for the likely fall of man, the fall from grace)
Do not injustice to another
Defend the weak and innocent
Let truth and honor always guide you
Let courage find the light within
Stand up when no one else is willing
Act not in hatred or in spite
Be to this world as a perfect knight
Even if it means your life
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to find)
What i cannot see
Here i am
Alive among the injured and the dead
Here i am
Thy will be done
Santa sophia (here i am)
Pieces borne to your victory
Athena sophia (here i am)
Thy will be done (how can i hope to be)
What's inside of me.
2011. november 4., péntek
Védeni valamit
Nemrég volt szerencsém életem egyik legjobb filmjéhez, a Defendorhoz. Sajnos eléggé lehúzták pár helyen, mivel vígjátéknak van feltüntetve. Hiába a pár poénos jelenet és a fricska a tipikus szuperhős filmeknek, a Defendor bizony nagyon más. Sokkal több benne a potenciál és sokkal mélyebb rétegekig nyúl le. Bár alacsony költségvetésű filmről van szó, ennek ellenére jóval többet ér, mint a sokmilliós, színészparádés társai.
Defendor a közembernél is „kevesebb” ember. Pszichológiai problémái gyorsan kitűnnek, mégis ő az, aki elvekkel és gerinccel rendelkezik egy rothadó világban, amihez akkor is tartja magát, amikor kigúnyolják, megverik, megalázzák. És így el is érkeztünk mai témánkhoz. (A filmből több dolgot nem lövök le, nézzétek meg.) Mindenkinek van valakije, valamije, amit szeretne megvédeni. Lassan, de biztosan esnek szét a dolgok kicsiny világunkban. Egyre nagyobb hullámok csapnak össze és lassan oldalt kell választani. Meg kell védenünk egymást azoktól, akik kizsákmányolnak minket és élősködnek rajtunk. Őket nem érdeklik családok vagy emberéletek. Sokan a bálványimádás és a rövid ideig tartó kábulatuk (mindegy mitől: drog, pia, luxuscikkek stb.) közben megfeledkeznek azokról, ami igazán fontos, amikért érdemes küzdeni és amiket érdemes megvédeni. Gyakran hallom és sajnos nem egyszer estem én is abba a hibába, hogy valamit már csak akkor értékeltem igazán, amikor már nem volt. Addig, míg bírtam vele, valahogy a megszokás és a szürke hétköznapok ingoványába süllyedt, de amikor elveszítettem, akkor jöttem rá igazán, hogy mekkora értékkel bírt. Nem védjük meg azt, amit valóban érdemes lenne. A barátok, az emlékek, a szeretteink, az elveink. Szép és jó dolog a pénz - egy szinten kell is –, de igazából nem más, mint tintával átitatott papír (vagy manapság még az se). Istenként kezelik a pénzt, de nem ad szeretetet, maximum hamis érzelmeket és hamis biztonságérzetet. Hazugságokat szül csak a túlzott figyelembe vétele. Amiket valóban érdemes lenne megvédeni, a szeretet, a bátorság, elvek. Szintén nagyon fontos megóvni a lángot, mely bennünk ég, ahogy a gyermeki igaz énünk is hasonlóan nagy jelentőséggel bír. Mennyire más volt még akkor minden! Többet láttunk és éreztünk, mint a felnőttek. Most mi is felnőttünk…és jóval kevesebbet látunk, mint a kicsik. Törekedjünk hát arra, hogy ezt is megvédjük. Sokan el akarják venni és buzdítanak, hogy „nőj már fel”. Általában azok, akik vakok lettek már a gyermeki világ szépségére. Jellemes embernek maradni nehéz, főleg mikor majdnem mindenki és minden az ellenkezőjére buzdít. Ha nem teszed, kiesel a körből. A nagy kérdés: ki az, aki feladja magát a körben maradásért és ki az, aki vállalja, hogy megvédi magát és akiket, amiket tud, még ha ez nem is feltétlenül könnyű? Ti melyik oldalra álltok, Fogaskerekek?
2011. október 6., csütörtök
A belső bolygónk
Hosszú idő után újra elővettem a K-PAX: A belső bolygó című filmet. Jó volt. Határozottan. Főleg most, amikor épp a saját halálcsillagomat…izé, belső bolygómat építem fel. Most nagy hasznát vettem a filmnek. Mikor elsőre láttam is, nagyon megfogott. Időnként Hollywood is tud nagyot alkotni. Nem őket akarom dicsőíteni…szóval ugorjunk is tovább.
Mindenkinek lehet belső bolygója. Persze küzdeni kell azért, hogy rendesen kifejlődjön, de alapból mindenki rendelkezik a lehetőséggel rá. És ha van egy saját belső bolygónk, az fantasztikus lehetőségeket nyit meg előttünk. Egy olyan hellyé válik, melyhez erőért folyamodhatunk, amikor a harci szellemünk lehanyatlóban van. Nem lőnék le mindent a filmből, de ott Prot volt az erő, a védőangyal, aki a K-PAX nevű belső/külső bolygóról jött, hogy segítsen egy hányatott sorsú emberen. Nekünk miért ne lehetne ilyen? Ha feszült helyzetbe kerülünk, a test adrenalint áramoltat szét és ennek hatására fokozódik a teljesítőképességünk, erősebbek leszünk stb. Miért ne tehetné meg ezt a lélek is? Csak természetesen javított formában, hatékonyabban. A belső bolygónk, ha kiépítjük a kapcsolatot vele, egy örök energiaforrás lehet. Az a hely, ahová bármikor elvonulhatunk. Az a hely, mely energiát ad és fényt, akkor is, amikor a legnagyobb a sötétség. Manapság pedig szükség van erre, hiszen legyalul a napi történések sötétebbik oldala. A társadalom és/vagy a napi monoton küzdés (a pacalarcú xy :D) mintha csak fűnyírót tologatna a rajtad. Egy idő után mindenki besokall. Kitör vagy bezár, a lényeg ugyanaz, az egyensúly elveszik, a mérleg még jobban kibillen. Akár még az a gondolat is felvetül, hogy mi lenne, ha mi is olyanok lennénk, mint a többi fogaskerék, aki nem forog, csak hagyja, hogy fene tudja, ki forgassa. Minél közelebb kerülünk lelkünkhöz és minél jobban megértjük a bennünk munkálkodó dolgokat, annál jobban azt vesszük észre, hogy a dolgok inkább fordulnak abba az irányba, amelybe szeretnénk. Észrevesszük az apró szépségeket is, mert bizony ott van köröttünk és kevésbé fog zavarni, ami most még hajtépésre késztet.
Hosszú az út, az Igaz Út, mely a lélek mélyéig vezet. Sok helyütt téves útjelzések is vannak és mindenkinek más és más az ösvénye. Legtöbbször az ego az, mely itt-ott a rövidebb útra csábít és belegabalyodva csak később tűnik fel, hogy az a bizonyos „könnyebb út” visszavezet magához az egohoz, mely küzd a spirituális fejlődésünk ellen. A lélekhez vezető ösvényen pedig bizony meg kell tanulni az egot az oldalunkra állítani és vele még effektívebben haladhatunk a belső bolygónk felépítése felé. Legyen így és ismerjük fel a mikro- és makrokozmikus összefüggéseket. Ahogy magunkban építjük a belső bolygót darabjairól darabjaira, úgy mi is alkotóelemei vagyunk valami nagyobbnak. Fogaskerekei egy óraműnek!
Mindenkinek lehet belső bolygója. Persze küzdeni kell azért, hogy rendesen kifejlődjön, de alapból mindenki rendelkezik a lehetőséggel rá. És ha van egy saját belső bolygónk, az fantasztikus lehetőségeket nyit meg előttünk. Egy olyan hellyé válik, melyhez erőért folyamodhatunk, amikor a harci szellemünk lehanyatlóban van. Nem lőnék le mindent a filmből, de ott Prot volt az erő, a védőangyal, aki a K-PAX nevű belső/külső bolygóról jött, hogy segítsen egy hányatott sorsú emberen. Nekünk miért ne lehetne ilyen? Ha feszült helyzetbe kerülünk, a test adrenalint áramoltat szét és ennek hatására fokozódik a teljesítőképességünk, erősebbek leszünk stb. Miért ne tehetné meg ezt a lélek is? Csak természetesen javított formában, hatékonyabban. A belső bolygónk, ha kiépítjük a kapcsolatot vele, egy örök energiaforrás lehet. Az a hely, ahová bármikor elvonulhatunk. Az a hely, mely energiát ad és fényt, akkor is, amikor a legnagyobb a sötétség. Manapság pedig szükség van erre, hiszen legyalul a napi történések sötétebbik oldala. A társadalom és/vagy a napi monoton küzdés (a pacalarcú xy :D) mintha csak fűnyírót tologatna a rajtad. Egy idő után mindenki besokall. Kitör vagy bezár, a lényeg ugyanaz, az egyensúly elveszik, a mérleg még jobban kibillen. Akár még az a gondolat is felvetül, hogy mi lenne, ha mi is olyanok lennénk, mint a többi fogaskerék, aki nem forog, csak hagyja, hogy fene tudja, ki forgassa. Minél közelebb kerülünk lelkünkhöz és minél jobban megértjük a bennünk munkálkodó dolgokat, annál jobban azt vesszük észre, hogy a dolgok inkább fordulnak abba az irányba, amelybe szeretnénk. Észrevesszük az apró szépségeket is, mert bizony ott van köröttünk és kevésbé fog zavarni, ami most még hajtépésre késztet.
Hosszú az út, az Igaz Út, mely a lélek mélyéig vezet. Sok helyütt téves útjelzések is vannak és mindenkinek más és más az ösvénye. Legtöbbször az ego az, mely itt-ott a rövidebb útra csábít és belegabalyodva csak később tűnik fel, hogy az a bizonyos „könnyebb út” visszavezet magához az egohoz, mely küzd a spirituális fejlődésünk ellen. A lélekhez vezető ösvényen pedig bizony meg kell tanulni az egot az oldalunkra állítani és vele még effektívebben haladhatunk a belső bolygónk felépítése felé. Legyen így és ismerjük fel a mikro- és makrokozmikus összefüggéseket. Ahogy magunkban építjük a belső bolygót darabjairól darabjaira, úgy mi is alkotóelemei vagyunk valami nagyobbnak. Fogaskerekei egy óraműnek!
2011. szeptember 12., hétfő
Clockwerx: Begins
Üdv Kedves Mindenki! Üdv a leendő Fogaskerekeknek!
Egy újabb blog. Persze, manapság ez annyira nem meglepő, mondhatni érthető. Szinte mindenki blogol. Részint - még ha nem is szokásom - én is beállok a sorba.Részint az életemet szándékozom beleszőni, részint. Itt nem fogtok olyat olvasni, hogy kit, hol, mikor, hányszor, miért és persze, hogy hol...ismét. Szeretném kihagyni a "ma semmi érdekes/ma ez és ez történt velem, fúú de izgi" -jellegű dolgokat. Nem fogom azt sem taglalni, hogy - a mellesleg nem létező - Fifi kutyám ma is fosik és az egész héten rajta volt a szapora, mert egy macska vagy nagyobb patkány komoly lelki traumát okozott neki.
Mire is irányul akkor a blog? Mi a célja? Elmélkedések, tapasztalatok megosztása és persze eszmecserék a működő! Fogaskerekekkel. A világban így is elég kevés van belőlünk, akik még igazán működőképesnek mondhatóak. Akik nem álltak és nem állnak meg, még akkor sem, ha oly sok meg sem mozdul. Ők elsüppednek kényelmességükben és saját létezéstudatuk büszkeségétől elszállva...vagy inkább leállva.
Szeretném összegyűjteni a Cirkusz tagjait. Embereket? akik nem épelméjűek. Akik őrültek a maguk csodálatra méltó módján, mert mernek még alkotni, gondolni és gondolkodni. Akik mernek újak lenni a megkövesedett társadalmi normák és rendek között. Akik elsősorban hisznek (hogy kiben,miben az nem számít) és nem vallanak. Akik anakronisták a saját korukban. Azok, akik többek a társadalom bábjainál, tárgyainál.
Szeretném, ha egy kölcsönös és mindenki számára profitáló, tanulságos és tapasztalattal, tanulási lehetőséggel teli hely lenne ez mindenki számára, aki érdekeltté válik ebben. Legyen ez egy óramű a mozgó Fogaskerekek számára. Legyen ez egy cirkusz, azoknak, akik szórakozni vágynak és többnek lenni. Legyen egy cirkusz, minden csodás őrült, minden csodás gondolatával. Egy közösség; egy könyvtár, egyéni könyvekkel és különböző megszerezhető tudással. Ezen dolgok alapjait szeretném ezzel a bloggal lerakni és útjára indítani a Nagy Művet, melynek mind részesei lehetünk a saját kreativitásunkkal és segítő szellemünkkel.
Gyertek, gyertek, akárhol is vagytok Fogaskerekek!
Egy újabb blog. Persze, manapság ez annyira nem meglepő, mondhatni érthető. Szinte mindenki blogol. Részint - még ha nem is szokásom - én is beállok a sorba.Részint az életemet szándékozom beleszőni, részint. Itt nem fogtok olyat olvasni, hogy kit, hol, mikor, hányszor, miért és persze, hogy hol...ismét. Szeretném kihagyni a "ma semmi érdekes/ma ez és ez történt velem, fúú de izgi" -jellegű dolgokat. Nem fogom azt sem taglalni, hogy - a mellesleg nem létező - Fifi kutyám ma is fosik és az egész héten rajta volt a szapora, mert egy macska vagy nagyobb patkány komoly lelki traumát okozott neki.
Mire is irányul akkor a blog? Mi a célja? Elmélkedések, tapasztalatok megosztása és persze eszmecserék a működő! Fogaskerekekkel. A világban így is elég kevés van belőlünk, akik még igazán működőképesnek mondhatóak. Akik nem álltak és nem állnak meg, még akkor sem, ha oly sok meg sem mozdul. Ők elsüppednek kényelmességükben és saját létezéstudatuk büszkeségétől elszállva...vagy inkább leállva.
Szeretném összegyűjteni a Cirkusz tagjait. Embereket? akik nem épelméjűek. Akik őrültek a maguk csodálatra méltó módján, mert mernek még alkotni, gondolni és gondolkodni. Akik mernek újak lenni a megkövesedett társadalmi normák és rendek között. Akik elsősorban hisznek (hogy kiben,miben az nem számít) és nem vallanak. Akik anakronisták a saját korukban. Azok, akik többek a társadalom bábjainál, tárgyainál.
Szeretném, ha egy kölcsönös és mindenki számára profitáló, tanulságos és tapasztalattal, tanulási lehetőséggel teli hely lenne ez mindenki számára, aki érdekeltté válik ebben. Legyen ez egy óramű a mozgó Fogaskerekek számára. Legyen ez egy cirkusz, azoknak, akik szórakozni vágynak és többnek lenni. Legyen egy cirkusz, minden csodás őrült, minden csodás gondolatával. Egy közösség; egy könyvtár, egyéni könyvekkel és különböző megszerezhető tudással. Ezen dolgok alapjait szeretném ezzel a bloggal lerakni és útjára indítani a Nagy Művet, melynek mind részesei lehetünk a saját kreativitásunkkal és segítő szellemünkkel.
Gyertek, gyertek, akárhol is vagytok Fogaskerekek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)